Teljesen korszerűsítették és csaknem a kétszeresére bővítették Keszthelyen az édességgyártó Coco House Kft. telephelyét, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács 36 millió forint támogatást adott a több mint 72 millió forintos beruházáshoz.
A csütörtöki átadáson Manninger Jenő, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke elmondta, Keszthelyen az idegenforgalom mellett nagy szükség van a termelő ágazatra is, főként olyanra, amelyik új munkahelyeket tud teremteni. Hozzátette, a nyugat-dunántúli régióban a vállalkozások fejlesztésére koncentrálnak, s átcsoportosítások révén a még meglévő forrásokból 3,6 milliárd forintra pályázhatnak a cégek, vállalkozások.
Faluhelyi Ferenc, a Coco House Kft. tulajdonosa elmondta, hogy a 2005-ben alakult társaság az európai uniós támogatás jóvoltából egy eddig használaton kívüli raktárt gyártócsarnokká alakított át, elvégezték a teljes telephely szigetelését, tetőcseréjét és új gépeket is üzembe állítottak. A korábban 654 négyzetméteres üzemet 1.100 négyzetméterre bővítették, az épület hűtését és fűtését pedig hőszivattyús és napkollektoros rendszerrel biztosítják.
A korábban 18 embert foglalkoztató cégnél a bővítés révén újabb 8 munkahelyet teremtettek.
A tulajdonos az MTI kérdésére elmondta: az elmúlt évben több mint félmilliárd forintos bevételt értek el, a tavaly kezdett és a napokban induló idei gyártásnak köszönhetően a szaloncukor-készítésből adódó forgalom nagyjából a cég forgalmának mintegy ötödét teszi ki. A félkész és kész nyersanyagok feldolgozásával előállított édesipari termékeiket elsősorban magyarországi üzletláncoknak értékesítik, míg szaloncukorból tavaly már Csehországba és Szlovákiába is szállítottak.
A tulajdonos hozzáfűzte: az igények növekedése miatt terveikben újabb bővítés is szerepel, továbbá reményeik szerint a német piacon is megjelennek termékeikkel.
(forrás: MTI)