Keszthelyről indult szombat délelött a Tekerj a sereggel! elnevezésű, a Honvédelmi Minisztérium szervezésében zajló kétnapos kerékpáros Balaton-kerülő túra. A rajt előtt az indulókat köszöntötte és a túrát indította dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter, Manninger Jenő országgyűlési képviselő, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke és Ruzsics Ferenc, Keszthely város polgármestere.
A cél, hogy a kerékpározók két nap alatt körbejárják a tavat. Nemcsak katonákat, hanem civileket is vártak, bárki csatlakozhatott a csapathoz. A túrázókat a Légierő Zenekar fúvósainak előadása fogadta a Balaton-parton, ahol indulás előtt Hende Csaba elmondta: az első alkalommal megszervezett rendezvény egyik üzenete, hogy a Magyar Honvédségben nagyon fontos alkalmazási feltétel az edzettség, a jó fizikai állóképesség, s ezzel a megmozdulással is fel akarják hívni a figyelmet az egészséges életmód fontosságára.
Céljuk az is, hogy a katonaságot népszerűsítsék, s hogy tisztelegjenek a hősök előtt – a rendezvény a Katonák, Hősök, Hagyomány és Megújulás programsorozat keretében zajlott.
(fotó: Szeiler Gábor)