Telefonokat juttattak vissza, nyitva hagyott autókra is felfigyeltek

2023. augusztus 22. (kedd)
Ismét eredményesen zárta a szezont a keszthelyi Bűnmegelőzési Iroda. A középiskolás diákok 7 héten át teljesítettek szolgálatot. Ez idő alatt nem történt lopás a térségben, ez az ő munkájuknak is köszönhető.

A strandok környékét, a piac területét, a belvárost és a parkolókat is járták a diákok a nyáron. Tájékoztatókat osztottak, melyekkel a különböző veszélyekre hívták fel a figyelmet. Ezeken szerepelt az is, hogy mit tehetnek vagyontárgyaik védelmében az emberek. A tanulók élvezték a munkát, voltak, akik nekik köszönhetően kaphatták vissza elveszett értékeiket.

„Közösségi szolgálatnak is jó élmény volt, két osztálytársammal jöttem. És egyébként találtunk is 4-5 autót, amelynek nyitva volt az ajtaja, de szóltunk a rendőröknek és ők szóltak a tulajdonosoknak. Néhány tárgyat is találtunk, például telefonokat, de ezeket is visszaadtuk a tulajdonosnak.” – mondta el Fentős Adél.

Mintegy 50 diák dolgozott a Bűnmegelőzési Irodában a nyáron. Nekik mondtak köszönetet. Elhangzott, az elmúlt években nagymértékben javult a közbiztonság Keszthelyen, ez a tendencia idén is folytatódott. A tanulóknak is köszönhető, hogy ebben az évben sem történt lopás. Sőt, 23 mobiltelefont sikerült a tulajdonosának visszaszolgáltatniuk.

„A társadalmi felelősségvállalás azt gondolom, hogy nagyon jó dolog, hasznos és mindenkinek az előnyére válik. A gyerekek itt olyan dolgokat tudnak megtanulni, ami a későbbi életük során hasznos lehet, illetve segítik a közösséget, segítik a várost, segítik az életteret, ahol ők élnek. Mindenféleképpen fontosnak érezzük azt, hogy  ez a munka hasznosan és eredményesen teljen el. Olyan feladatokat lássanak el, ami mindenkinek fontos és hozzájárulnak ahhoz, hogy Keszthely biztonságos város legyen és biztonságos város maradjon.” – fogalmazott Tóth László a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság, Bűnmegelőzési Alosztály vezetője.

Manninger Jenő polgármester elmondta, hálával tartozik a fiataloknak. Már 22. alkalommal üzemelt a Bűnmegelőzési Iroda Keszthelyen, melynek töretlen a sikere. Az önkormányzat ezért is támogatja őket, hiszen a közbiztonság megtartása fontos mind a lakóknak, mind a turistáknak.

„Keszthelynek is az az egyik legfőbb értéke, mint üdülőhely is, meg lakóhely is, hogy egy biztonságos hely. Biztonságos a nyaralás, biztonságos a turizmus és tényleg nem történt semmi olyan esemény. Tavaly sem egyébként, meg idén sem. Nagyon fontos, hogy ezt a hírnevet megőrizzük. Ráadásul a fiatalok nagyon sok mindenben segítettek is.”

A diákoknak köszönetet mondtak a hatékony munkáért.  Ajándékkal ismerték el tevékenységüket. A Bűnmegelőzési Iroda várhatóan jövőre is megnyitja kapuit.

Lendvai Bianka – Keszthelyi TV

Képek