Tilos és káros az égetés

2019. április 3. (szerda)

Március 29-étől általános tűzgyújtási tilalom lépett életbe Zala megyében is. Az erdőkre és a mellettük álló fásításokra, valamint az ezek határától számított kettőszáz méteren belüli területekre vonatkozik a tiltás. A jogszabály ugyan nem tiltja ebben az időszakban a kerti hulladék égetését, de a környezetvédelem érdekében nem tanácsos az otthoni tűzgyújtás sem.
Jóval környezetbarátabb megoldás az égetésnél a kerti hulladék elszállíttatása. Keszthelyen ezt a munkát a HUSZ Kft. végzi. A dolgozók minden hónap első hétfőjén és keddjén járják végig a várost és gyűjtik a szállító autóba a lakosság által kihelyezett zöld- és biohulladékot. A szolgáltató ügyvezetője azt kéri, hogy az ágakat mindenki összekötegelve helyezze ki a háza elé. Körös László hozzátette: az apróbb nyesedéket a náluk vásárolható, lebomló zsákokba lehet helyezni. „Inkább a háztartási kisebb mennyiségek begyűjtését tudjuk ilyen alkalmakkor vállalni. Hogyha valaki hatalmas kertrendezésben vagy telep átalakításban van, akkor az megteheti, hogy ingyen kiviszi a zöldhulladékát a KETÉH telepre. Fontos, hogy hozza magával a lakcímkártyáját és az utolsó hulladék-díjfizetésről szóló csekket vagy bármilyen igazolást” – mondta el az ügyvezető.

Utánfutóval igyekszik a KETÉH telepre Kónya Mihály. A kertben összegyűjtött ágak nagy mennyisége miatt csak több fordulóval tudja megoldani a szállítást. A KETÉH telepen a lakosság által leadott és a szállító autók által behozott zöldhulladékot összeaprítják, majd komposztot készítenek belőle. Azt mondja: főleg környezettudatossága miatt választja ezt a megoldást, égetés helyett. „Én általában mindig ide szoktam hozni a hulladéktelepre, nem elégetni, otthon füstölni. Igazából nagyon fontos a környezetünk védelme, és ezeket a faágakat, ágakat, amit ki lehet ide hozni, ez nagyszerű, és itt nagyon jól feldolgozzák, újrahasznosítják. És ha ennyit hozzá tudunk tenni a környezetünknek a javításához, akkor ezt én megteszem” – tette hozzá.

Az égetés különös odafigyelést igényel, mert könnyen lehet nagy kárt okozni az avar, tarló- és erdőtüzekkel. Az elmúlt időszak szárazsága miatt az elmúlt héten pénteken tűzgyújtási tilalom lépett életbe.

„Azt jelenti, hogy tilos tüzet gyújtani a kijelölt tűzrakó helyeken, erdők és fásítások határától számított 200 méteres körzetben lévő külterületi ingatlanokban, közúti és vasútmenti fásításokban is. Továbbá nagyon fontos, hogy tilos a parlag- és gazégetés is ebben az időszakban” – mondja Cseresznyés Dániel, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője.

A tüzek elkerülése érdekében tilos minden tűzveszélyes tevékenység folytatása, égő cigarettacsikkek és egyéb dohánytermékek eldobása. Utóbbi környezetünk védelme miatt egyébként sem tanácsos. A szabályok megszegését hárommillió forintig terjedő büntetéssel sújthatják.

Tüskés Balázs – Keszthelyi Televízió
https://tvkeszthely.hu/hirek/5900-tilos-es-karos-az-egetes?fbclid=IwAR2ANOm0hrlFCrb3RLqMRRdGb1eFNzu7fD1nA88FznypKGMYiPGGkWnptCg