Tisztelet a hősöknek – Március 15-e Keszthelyen

2023. március 15. (szerda)

„Ahogy ’48-ban, most is ki kell állnunk a nemzetünkért” – hangzott el a keszthelyi városi ünnepségen. Az idei március 15-én nem csak a szabadságharc hőseire emlékeztek, hanem a 200 éve született Petőfi Sándorra és Szendrey Júliára is. Az eseményen a város több művészeti együttese is közreműködött.

A hagyományokhoz híven a Fő térről vonult az ünneplő tömeg a Balatoni Múzeumhoz. A viharos szél miatt a műsort az intézmény aulájában tartották meg. Köszöntő beszédében Nagy Bálint arról beszélt, a magyar nép békeszerető, hiszen a béke biztonságot hoz, a biztonság pedig gyarapodást. A közlekedésért felelős államtitkár hozzátette, 175 évvel a forradalom után is újra és újra meg kell küzdenünk nemzetünkért, szabadságunkért.

„A birodalmak ugyanis ma is léteznek, és ma is meg akarják mondani, hogy kikkel éljünk, hogyan éljünk, hogy neveljük a gyermekeinket, kivel és hogyan működjünk együtt. Rá akarnak kényszeríteni bennünket, hogy lépjünk háborúba az ő érdekeik szerint. Sajnos hazánkban is vannak, akik azt vallják, alá kell vetnünk magunkat a birodalmi törekvéseknek. Át kell adnunk az irányítást távoli központoknak, azt remélve, hogy azok jól döntenek helyettünk. A történelmi tapasztalat viszont nem ez. A magyar érdek csak akkor tud érvényesülni, ha a döntéseinket önállóan, külső kényszer nélkül tudjuk meghozni.” – mondta Nagy Bálint, közlekedésért felelős államtitkár.

Az ünnepségen Keszthely művészeti együttesei is részt vettek. A Helikon kórus Kossuth-nótákat énekelt. Ünnepi beszédében Manninger Jenő kifejtette, Keszthely kiemelten kötődik az 1848-49-es forradalomhoz. A városban született ugyanis Petőfi Sándor felesége, Szendrey Júlia, akinek az emlékét ma is őrzik. Keszthely polgármestere egyik legnagyobb költőnket is méltatta.

„Keszthelynek pedig különösen sokat jelent Petőfi hagyatéka, itt a 21. században még jobban talán, mint valaha. A költő neve hitvese, a keszthelyi származású Szendrey Júlia révén kapcsolódott össze örökérvényűen városunkkal. Az élet fájának olyan gyökere, amelybe mi, helyi közösségek is kapaszkodhatunk. Erős szerelmük, kölcsönös egyetértésük és szabadságuk érték. Tennünk kell azért, hogy ezt át tudjuk adni gyerekeinknek és unokáinknak.” – emelte ki Manninger Jenő, Keszthely polgármestere.

A március 15-i városi ünnepségen az Asbóth iskola diákjai is közreműködtek. Versekkel, énekkel és néptánccal emelték a megemlékezés fényét. A keszthelyi esemény ünnepi szónoka Csorba László történész volt. A Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója felelevenítette az 1848-as eseményeket, azok előzményeit és a háttérben lévő összefüggéseket.

„Bécsben még kapásból nincs meg a siker, még ott vannak feszültségek, vannak problémák, az udvar még próbál játszani. Egyszer csak jön a hír Pestről. Jön a hír, hogy Pesten 60 ezer ember Petőfi vezényletével, kivont kaszákkal. Ez az impulzus kellett ehhez. A Pozsonyban megfogalmazott program bécsi jóváhagyásához a pesti forradalom impulzusa kellett, hogy az eredmény meglegyen.” – tette hozzá Csorba László, a Magyar Nemzeti Múzeum címzetes főigazgatója.

A keszthelyi megemlékezés végén a Nagyváthy néptáncegyüttes lépett fel. A Balatoni Múzeum aulája zsúfolásig telt az ünneplő tömeggel.

Regman Karola – Keszthelyi TV

Képek