Több mint 800 nevező a Keszthelyi Kilométerek utcai futóversenyen

2011. június 6. (hétfő)

Június 5-én, sorrendben negyedik alkalommal rendezték a Keszthelyi Kilométerek elnevezésű utcai futóversenyt, az idén indult, három versenyből álló 4Run Félmaraton sorozat utolsó állomását. A Balaton-parti esemény maraton és félmaraton számaira összesen 824-en neveztek.

A keszthelyi maratont abszolútban Szabó Gábor és Dr. Lubics Szilvia; a félmaratont Berke Dávid és Csatári Mónika Melitta nyerte. A hand-bike-osok versenyén, félmaratoni távon Horváth József volt a leggyorsabb. Délután családoknak, gyermekeknek kiírt futóversenyek kerültek a programba; az aktív résztvevők száma összességében, az összes futószámot figyelembe-véve mintegy ezerre tehető.

A verseny lebonyolításában, Bedő Beáta főszervezőt segítve több mint 150 önkéntes vett részt. A díjátadón Ruzsics Ferenc, Keszthely polgármestere, és Pálinkás Róbert alpolgármester is részt vett; az esemény fővédnöke Szekeres Pál, sportért felelős helyettes államtitkár volt.

A rendezvény a Külügyminisztérium támogatásával valósult meg.

Nézze meg galériánkat!

TELJES EREDMÉNYLISTA

IV. Keszthelyi Kilométerek, eredmények:

Maraton abszolút, férfiak:
1. Szabó Gábor (Budapest) 2:44:45
2. Makár László (Budapest) 2:46:20
3. Szűcs Rajmond (Miskolc) 2:57:35

Maraton abszolút, nők:
1. Dr. Lubics Szilvia (Nagykanizsa) 3:15:32
2. Almási Éva (Budapest) 3:39:57
3. Vándor Nóra (Keszthely) 3:47:51

Félmaraton abszolút, férfiak:
1. Berke Dávid (Keszthely) 1:16:12
2. Szirmai Zoltán (Budapest) 1:19:45
3. Szekeres Attila (Oroszlány) 1:20:30

Félmaraton abszolút, nők:
1. Csatári Mónika Melitta (Szekszárd) 1:31:16
2. Szekeresné Dr. Bakonyi Fruzsina (Oroszlány) 1:32:17
3. Kovács Viktória (Budapest) 1:39:20

Maraton váltó, győztesek:
Binder Tamás-Dóra Péter-Kádár Márton-Bicsák Bence
Budai Judit-Petrik Dóra-Kocsis Dóra-Gál Pottyondy Anna

Félmaraton páros, győztesek:
Varga Dániel-Vas Gábor és Czotter Mariann-Kálmán Nikolett

Kapcsolódó írások:
Vasárnap a Keszthelyi Kilométerekkel zárul a 4RUN sorozat
Szekeres Pál a Keszthelyi Kilométerek fővédnöke
Görög Veronika lehet a Keszthelyi Kilométerek egyik favoritja
Sportolókat és sportembereket tüntettek ki Keszthelyen
4run: főszervezők, akik nem csak szerveznek, futnak is
Új sorozat a futónaptárban: 4run félmaraton sorozat
Keszthelyi vasemberek klubja
Keszthelyi Kilométerek félmaraton, maraton 2010