Több százan vonultak fel a XXII. Keszthelyi Városi Karneválon

2023. február 21. (kedd)

Eltemették hétvégén a telet a városban. Rengeteg résztvevővel tartották meg a XXII. Keszthelyi Városi Karnevált, amely a farsangi időszak egyik leglátványosabb eseménye. Negyvenhárom csapat vonult fel a kastélytól a Fő térig. A térség egyik legszínesebb programja idén is sok nézelődőt vonzott Keszthelyre.

A különböző filmek főszereplői is megelevenedetek a jelmezekben. Mellettük volt, aki szaloncukornak, más virágnak öltözött.

“Nagyon szeretjük, frappánsak maga a jelmezek is, olyan kis ötleteket kapunk, meg nagyon kedvesek a Borbarátok, ajándékokat kapunk, úgyhogy nagyon jó, szenzációs.” – mondta Sávoly Andrea.

A farsangozók vidám felvonulása a Festetics-kastély parkjából indult.

„Mi a gyerekekkel már hatodik éve batukádázunk, és azóta minden egyes alkalommal itt vagyunk a felvonuláson és óriási a hangulat. Kicsiknek, nagyoknak, törpéknek, óriásoknak, mindenkinek.” – árulta el Márkó Karla.

Részt vettek iskolások és óvodások is, a felnőttekkel együtt 370-en bújtak ötletes maskarákba.

„Már sokszor voltunk nézők, tavaly a kislány öltözött be, és most úgy döntöttünk, hogy a család együt öltözik be, állatkertnek öltöztünk” – tudtuk meg Vercz-Kőműves Líviától.

Táncolva, dalolva tartottak  a Sétáló utcán át a Fő térre a résztvevők. A Goldmark Károly Művelődési Központ előtt mutatták be jelmezeiket a maskarások. A zsűri figyelembe vette az ötletességet, a kreativitást, a humort.

„18-an jöttünk, és mindenkinek van beosztása, ugye mint a kisdobos korban, és ilyen munkásmozgalmi dallamokat énekelünk, hallani mögöttem.” – mondta Szindekovics József.

A farsangozók be is mutatkoztak a Fő téren. A legkisebbek gyermekprogramokon vettek részt. A szervező Balatoni Borbarát Hölgyek idén is egy igazi turistacsalogató programot szerveztek.

„Ennek az a varázsa, hogy ez az első nagyrendezvényünk általában, vagy egyáltalán a városnak az első nagyrendezvény ugye karácsonyi, adventi időszak után. Ezzel egy kicsit azon túl, hogy el szeretnénk a telet űzni, amit most nagy sikerrel űztünk el, azon kívül örömet akarunk szerezni Keszthely város lakóinak, gyermekeinek, szülőknek pedagógusoknak.” – nyilatkozta Dévényiné Balogh Gyöngyi a Balatoni Borbarát Hölgyek Egyesületének elnöke.

Az idei rendezvényt is támogatta anyagilag Keszthely Városa, a civil szervezetek, a klubok. A színes, vidám karneválról senki sem térhetett haza üres gyomorral, forró teával, zsíros kenyérrel és fánkkal kedveskedtek a látogatóknak.

https://tvkeszthely.hu/hirek/10072-tobb-szazan-vonultak-fel-a-xxii-keszthelyi-varosi-karnevalon

Képek