Tojásfával készülnek az iskolások

2018. március 26. (hétfő)

Tojásfával készülnek a húsvétra a Csány-Szendrey iskola diákjai
Nagyjából 300 tojás kerül idén is a Csány-Szendrey iskola udvarán álló fára. A Szülői Munkaközösség harmadik éve készíti a tojásfát, amelyre írott, festett vagy éppen horgolt tojások is felkerülnek. Az iskola diákjai minden évben nagy lelkesedéssel aggatják fel a tojásokat.
Igazi, műanyag és hungarocell tojás is kerül az iskola fájára. A diákok több turnusban díszítik fel a fát a Húsvét egyik jelképével, a festett tojásokkal. A fára felkerülnek az elmúlt két évben összegyűjtött tojások is. Ezek közül sok tönkrement, így azokat is pótolják, és újakat is készítenek. A gyerekeknek nagy örömet jelent a program.

„Az ilyen igazi tojás volt a kedvencem, amit nem én raktam föl, de valaki fölrakta. Ilyen kötött volt, és nagyon szép volt.” – mondta Horváth Petra, a Csány-Szendrey Általános Iskola tanulója.

„Nekem amúgy azért tetszik, mert ez olyan húsvétos hangulatú, meg nekem tetszik is. nekem amúgy a porcelántojás a kedvencem azért, mert az olyan jó kis tapintású.” – mesélte egy másik diák, Tóth Benedek.

A keszthelyi tojásfa ötlete Somogy megyéből származik. Kéthelyen ugyanis évek óta hagyomány, hogy tojásokkal díszítik a település fáját. Erről szerzett tudomást a Szülői Munkaközösség vezetője, Fábiánné Figder Nikolett, és úgy gondolta, hogy ezt Keszthelyen is meg lehetne valósítani.

„Egy kéthelyi képet láttunk meg, ami gyönyörű volt, tele tojásokkal, és úgy gondoltuk, hogy miért ne lehetne itt nálunk is egy ilyen. Végül is mindig próbálunk egy picit az ünnepek alkalmával, hogy a gyerekek is közelebb kerüljenek a készülődés hangulatához, és így jött az ötlet.” – tájékoztatott a Szülői Munkaközösség vezetője.

A fát egyelőre az iskola diákjai díszítik. Az ötletgazdák azonban szeretnék, ha ez egy közösségi tojásfa lenne. Így szeretettel várnak bárkit az iskola és a tanuszoda udvarára, aki szeretné tojásokkal vagy más húsvéti dekorációval díszíteni a fát. A tojásfa a tanuszoda nyitvatartási idejében, minden nap reggel 8 és este 7 óra között várja az érdeklődőket.

Regman Karola – Keszthelyi TV
http://tvkeszthely.hu/hirek/8640/tojasfaval-keszulnek-a-husvetra-a-csany-szendrey-iskola-diakjai/