Tour de Hongrie: szlovák győzelem, magyar remények

2015. augusztus 6. (csütörtök)

A Szombathely és Keszthely közötti 112 kilométeres szakasszal folytatódott a Tour de Hongrie. A magyar országúti kerékpáros körverseny 92 fős mezőnyéből egy kisebb szökevénycsoport tudott ellépni, amelynek hat versenyzője a célig kitartott. A szakaszt a szlovák Maros Kovac nyerte, a legjobb magyar, Kusztor Péter 23 másodperces hátránnyal a hatodik helyen futott be, így megőrizte az esélyét az összetett győzelemre. Az olimpiai kvalifikációs kerékpárverseny nemzetközi mezőnye hat nap alatt 700 kilométert tesz meg az augusztus 9-i budapesti befutóig.

Szerdán délután 15.30-kor kelt útra Szombathelyről a Tour de Hongrie mezőnye, amelynek tagjai nem vártak sokat az akciókkal, már az első kilométereken egy népesebb csapat kezdeményezett szökést. Az ezután kialakuló bolyban egyetlen magyar versenyző vívott ki helyet magának, pekingi olimpikonunk, Kusztor Péter, aki egy csapattársának támogatását is maga mellett tudhatta.

A szökevények legnagyobb előnye alig két percnyi volt, a mezőny nem is engedte őket túl messzire, de a hajrában nem is tudta jelentősen megközelíteni őket. Keszthelyre érve az addig nagy egyetértésben dolgozó, tíz fős szökevénycsapat egysége felbomlott, hatan – köztük Kusztor Péter – értek be némi előnnyel a három kilométeres körpályára. A nehéz, emelkedőkkel tarkított, helyenként macskaköves körpályán aztán a szlovák Maros Kovac tekert a legjobban, ő szerezte meg a szakaszgyőzelmet és ezzel együtt a sárga trikót is.

„Nagyon meleg volt ma, így a rövid táv ellenére is nehéz volt ez az etap. Szerencsére sikerült belekerülnünk a nap szökésébe az egyik csapattársammal együtt. Patrik Tybor rengeteget segített nekem, így volt esélyem megindulni a körpályán. Örülök, hogy sikerült győznöm!” – nyilatkozta Maros Kovac.

Kusztor Péter 23 másodperces hátránnyal, a hatodik helyen futott be, ezzel megőrizte esélyét az összetett győzelemre. „Nehéz nap volt a mai, többen is megpróbáltak belekerülni a nap szökésébe. Nekem az egyik csapattársammal sikerült, s bár a körpályán egy kissé leszakadtam, de végül is sikerült hazaérnünk. Maros Kovac nagyon erős versenyző, főleg a síkon, jól ismerjük más külföldi versenyekről. Holnap sem lesz könnyű dolgunk, ma nekem sikerült elszöknöm, holnap viszont lehet, hogy másnak jön össze. Még semmi sem dőlt el” – vélekedett Kusztor Péter, aki az összetett versenyben a hatodik helyről folytathatja.

A főmezőny több mint egy perces hátránnyal érkezett a célegyenesbe, klasszikus sprintre a macskaköves, szűk egyenesben nem volt lehetőség, de másik olimpikonunk, a londoni induló Lovassy Krisztián így is jól helyezkedett, s végül a szakasz tizedik helyét csípte el.

A nap két hegyi hajráját a norvég Hafsaas nyerte meg, így ő viselheti a piros trikót, míg a gyorsasági pontverseny első helyén a szakaszgyőztes Kovac áll, így övé lett a sárga mellett a zöld trikó is. A legjobb 23 évnél fiatalabb bringást illető fehér trikó a prológ győztesén, a német Polzneren feszül majd.

(forrás, fotó: tdh.hu)