Trianon volt a XXXI. Berzsenyi Helikon Napok témája. Az irodalmi és művészeti társaságból mintegy 60-an vettek részt a Festetics-kastélyban rendezett eseményen. A konferencián többek között szó esett Trianon és a magyar kultúrpolitika kapcsolódásáról, vagy a békediktátum gyermekkönyvekben való megjelenéséről is. A nap végén kiosztották a Berzsenyi-díjat és a Berzsenyi Dániel Hűségjutalmat is.
A trianoni menekültkérdés és a Kaposvárra menekültek történetei címmel tartott előadást Dr. Szűts István Gergely történész-levéltáros a konferencián. A Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság hagyományosan a Festetics-kastélyban tartotta meg ülését. Trianont azért választották, hogy megnézzék, milyen hatása volt a békediktátumnak a magyar irodalomra.
„Próbálunk egy képet adni arról a kulturális helyzetről és állapotról, amely kialakul a trianoni békediktátum után. Hiszen gondoljunk bele, hogy mennyi művészeti intézmény, felsőoktatási intézmény – ahogy ma mondanánk – veszik el, kerül határon túlra, pontosabban a határok kerülnek beljebb a Kárpát-medencébe és ezek szorulnak ki. Miként kerülnek ezek a mai Magyarország területére és miként próbál a magyarság megmaradni a területén és ez hogy jelenik meg az irodalomban. Milyen irodalmi alkotások születnek, miként jelenik meg maga a kifejezés, hogy Trianon egyáltalán.” – mondta el Prof. Dr. Szakály Sándor elnök.
A konferencia céljául tűzték ki, hogy beszélgessenek arról, hogyan lehet a jelenlegi Magyarország területén és a határon túl élő magyarokat összefogni. Arra a kérdésre is keresték a választ, hogy ebben az esetben Trianon hogy lehet egy összekötő kapocs. Hagyományosan a Berzsenyi Helikoni Napokon díjakat is osztanak ki. A Berzsenyi-díjat idén Dr. Ujkéry Csaba kapta meg. A történelmi regényeket és novellákat jegyző somogyi író az egyik újraalapítója a társaságnak.
„A Rákosiék megszüntették annak idején az ’50-es években minden ilyen egyesülést és mi alapítottuk újjá 1985-ben, ha jól emlékszem. Ennek következtében természetesen jól esik.”
A Berzsenyi Dániel Hűségjutalmat ebben az évben Dr. Komáromi Gabriellának ítélték oda. A szinte egész életét a Kaposvári Egyetemen töltő irodalomtörténész kiemelkedő gyermekirodalmi munkát végzett.
„Nagyon jó érzés, ennél nagyobb ajándékot nem kaphat az ember a sorstól, minthogy lehet, hogy élethossziglan csinálhatja azt, amit szeret. Nekem írni azt boldogság. Persze Lázár Ervinnek igaza van, akiről a monográfiát írtam, hogy rosszat írni azt borzasztó fájdalom, akkor addig kell írni, amíg jó nem lesz. A számítógépet nekem találták ki, mert 3 sorból 2-t kihúzok. Én remélem, hogy ez a társaság túlél engem és azt is, hogy a szabadidő felhasználásával más idők is eljönnek.”
Az 1904-ben alakult, kaposvári székhelyű, Kárpát-medencei hatókörű kulturális egyesület célja, hogy támogassa a művészeket. A társaság közel 600 fős.
Lendvai Bianka – Keszthelyi TV
https://tvkeszthely.hu/hirek/8565-trianonrol-szolt-az-idei-berzsenyi-helikoni-napok