Új fasor a Fodor utcában

2023. november 29. (szerda)

Elkezdték az első új fasor telepítését a Keszthely – A fasorok városa programban. A Fodor utcában kislevelű hársakat ültetnek. A munkát a VÜZ Kft végzi. Manninger Jenő polgármester október közepén jelentett be faültetési programot. Keszthely híres a gesztenye és feketefenyő fasorairól, a városvezetés szeretné, ha több településrész látképe is gazdagodna új fasorokkal.

A Fodor utcában, a Kispostával szemben ássa a munkagép az ültetőgödröt. Keszthely faültetési programjának ez az első olyan területe, ahol új fasor kap helyet. Az elmúlt napokban a Fodor utca nyugati oldalán pótlásokat végeztek, most pedig egy új fasort létesítenek.

Manninger Jenő polgármester: „Keszthely híres a fasorairól a bevezető úton, a Fenyves alléról, de a városban is szükséges új fák ültetése. Nyilván meg kellett nézni, hogy hol van hely, hol lehet a közművek mellett elhelyezni és hol lesz szebb a városkép is. Nyilván majd több év kell hozzá, hogy az árnyékát is jobban lehessen majd élvezni, de ezért már így is látható lesz és szépül a város és minden utcánál szeretnénk, hogy ha szép lenne a látkép is.”

A Fodor utcában most összesen 54 kislevelű hársat ültetnek a Hőközpont és a Kisposta között. Ez a szárazságtűrő fajta kifejezetten fasorokhoz ajánlott. 20-25 méter magasra is megnőhet a nyáron sárga, illatos virágokat bontó fafaj. A Keszthely – A fasorok városa program keretében összesen 234 csemetét ültetnek el. Eddig a Kossuth Lajos utcában és a temető környékén voltak pótlások. Az időjárás függvényében napokon belül végeznek a Fodor utcában. Ezt követően a Hévízi úton és a Georgikon utcában lesznek telepítések.

Hársfalvi Ákos – Keszthelyi TV

Képek