Új játszótér épült Keszthelyen

2023. május 24. (szerda)
KesztHelyi identitás

Átadták a Balatoni Múzeum új játszóterét. A létesítménnyel az intézmény régi álma vált valóra, hiszen az előzőt balesetveszély miatt 2020-ban le kellett bontani. Az idén 125 éves múzeum a Nemzeti Kulturális Alap Magyar Géniusz Programjában nyert támogatást, a projekt 11 millió forintból valósult meg.

A gyerekek már birtokba is vették a mesejátszóteret. A Balaton, az utolsó óriás névre keresztelt attrakció a tó születéstörténetét dolgozza fel. A múzeum korábbi játszótere is nagyon népszerű volt, nem csak a látogatók, hanem a környéken élő családok is használták. Most egy korszerű játékelemekkel felszerelt helyszín várja a fiatalokat.

„Nekem azért tetszik és azért jó, mert itt vannak olyan játékok, amik a kedvenceink nekem és a gyerekeknek. Közel van az iskolához, tehát bármikor lehozhatnak a tanáraink ide. Tudunk csúszdázni, van pókhálóhinta, vannak várak, amiben tudunk játszani.” – mondta Szekeres Ábel, a Ranolder János Római Katolikus Általános Iskola diákja.

Az új játszótér építése még tavaly kezdődött. Az elemek fából készültek, három tornyot hoztak létre a kivitelezők. Ezeket mászókák kötik össze, amelyekre különböző játékos akadályokat szereltek. A pókhinta egyre népszerűbb, így számos játszótéren lehet már találkozni vele. A létesítmény nem csak a helyszín miatt függ össze szorosan a Balatoni Múzeummal.

„Azért különleges, mert a Balaton keletkezésének mondáját „meséli” el, így kapcsolódva a Balatoni Múzeum állandó kiállításához. Mint mese, monda, kapcsolódva az ugyancsak a Magyar Géniusz Programban átadott Igaz vót ám – Egy vállusi summás mesevilága című időszaki kiállításhoz, amely kifejezetten egy mesekiállítás. A kettő együtt adta ezt a pályázatot, amit tavalyelőtt megnyertünk.” – tájékoztatott Németh Péter, a Balatoni Múzeum igazgatója.

A játszótér ünnepélyes átadóján a Ranolder János Római Katolikus Általános Iskola diákjai szavaltak. Az eseményen elhangzott, az országban is egyedi ez a mesejátszótér, amely a jövőben múzeumpedagógiai foglalkozások színtere is lesz. A megvalósult projekt a gyerekeknek is példa lehet, hogy akarattal és kitartással el lehet érni a célokat – hangsúlyozta a múzeum igazgatója. Manninger Jenő, Keszthely polgármestere arról beszélt, a városnak továbbra is kiemelten fontosak a családok.

„A Balatoni Múzeumnak számtalan olyan programja van, amely a családoknak szól. Nyilvánvaló, hogy ezt jól kiegészíti egy játszótér. Ez beleilleszkedik a város koncepciójába, hiszen mi azt szeretnénk, hogy a családok városa legyen továbbra is Keszthely, sok gyerek legyen. Ehhez a játszótér a legjobban hozzájárul.” – tette hozzá Keszthely polgármestere.

A játszóteret nem csak a múzeum látogatói, hanem bárki használhatja. Az intézmény dolgozói bíznak benne, hogy a keszthelyiek és az ide érkező turisták is örömüket lelik az új attrakcióban.

Regman Karola – Keszthelyi TV

https://tvkeszthely.hu/hirek/10379-uj-jatszoter-epult-keszthelyen

Képek