Átadták az Erzsébet-ligeti pavilont. A Helikon Liget Egyesület a CLLD pályázat forrásából és az önkormányzat támogatásával építette meg a szalétlit, összesen 15,5 millió forintból. A civil szervezet mellett kerékpárosok és liget bármely látogatója használhatja a közösségi teret. Az önkormányzat és az egyesület további fejlesztéseket tervez a területen.
A Helikon Liget Egyesület kiemelt célja, hogy fejlessze, szépítse az Erzsébet-ligetet. Régi vágyuk volt egy közösségi tér. Három éve nyújtottak be pályázatot az építésére. A hirtelen megdráguló építőanyag miatt további igényeket, dokumentumokat kellett beadni a plusz pénzhez. Végül 2023-ban épülhetett meg a pavilon.
„Hiányzott nekünk egy olyan hely, ahol tavasztól őszig összejöveteleket lehet rendezni, lakossági fórumokat, vagy egyszerűen beszélgetést, vagy bográcsozást az egyesület tagjaival, ahol a környék gondjait megbeszélhetjük. Különben is bele illett az egyesületünk profiljába ez az épület, mert a Helikon Liget Egyesület fő feladata a lakókörnyezetnek a rendben tartása, fejlesztése és ezt a munkát, már több mint 20 éve végezzük” – mondta dr. Boldizsár Erzsébet, az egyesület elnöke.
A Helikon Liget Egyesület az egyik legaktívabb civil szervezet a városban. 23 éve fogja össze a városrész lakóit és szépítik lakókörnyezetüket. Ez a fejlesztés jó példája annak, hogy komoly eredményeket lehet elérni, ha egy település lakói, civil szervezetei és vezetése összefog – mondta Nagy Bálint államtitkár.
„Ami ettől még fontosabb szerintem, hogy közösséget épít. Nem csak a városrészben, hanem az egész városban. Éppen ezért néhány évvel ezelőtt kötött stratégiai együttműködést az egyesület és Keszthely Város Önkormányzata egymással, hogy közös projekteket tudjon megvalósítani, ami minden erre járó számára szabadon használható és szabadon élvezhető. Ennek az egyik jó mintája a mostani.”
Az Erzsébet-ligetben olyan fejlesztések valósultak meg, amik az itt élők érdekeit szolgálják. Mára egy fás, ligetes, nyitott zöldterület alakult ki, ami bárki által látogatható természetközeli környezet. A jelen városvezetés ezt a koncepciót folytatja. A legújabb tervek szerint a mostani kerékpárútból sétány lesz, mellette, a Balaton felől pedig külön bringaút épül.
Manninger Jenő polgármester: „Ketté lesz választva így a gyalogos és kerékpáros út forgalma. Azt hiszem, hogy ez is hozzá fog járulni az eddigi eredményekhez és jobban lehet közlekedni. Azért elég közel lesznek a kerékpárosok még így is, hogy lássák ezt az építményt, tehát ugyanúgy igénybe tudják venni.”
A Helikon Liget Egyesület tagsága azt tapasztalja, hogy a kerékpárosok is nagy örömmel fogadták az új pihenőt.
Hársfalvi Ákos – Keszthelyi TV