A szálláshelyek korszerű nyilvántartását biztosítja az a program, melyet a keszthelyi önkormányzat a Zalaszám Informatika Kft-től vásárol. A szerződést november 2-án írta alá Ruzsics Ferenc polgármester és dr. Szász Péter ügyvezető a keszthelyi városházán.
A hatósági szakrendszer a kereskedelmi és magánszálláshelyek jogszabály által meghatározott nyilvántartását biztosítja; bejelentésüket, illetve az engedélyezés, adatváltozás, megszűnés kapcsán lefolytatandó eljárást a kérelem beadásától a határozat elkészítéséig iratmintákkal támogatja. Az eljárással kapcsolatos elektronikus dokumentumok az ügyhöz kapcsoltan tárolhatók, továbbá a nyilvántartás publikálásához és a kötelező adatszolgáltatáshoz szükséges adatállomány is könnyen elkészíthető elektronikus formában az alkalmazás használatával.
Nem ez az első szoftver, amit a keszthelyi polgármesteri hivatal a Zalaszám Kft-től vásárol: a ZipTone telefonrendszer és az IRKA iktatóprogram telepítése kapcsán szerzett pozitív tapasztalatok is segítették a mostani együttműködés létrejöttét. Az okmányirodában használt, országosan egységes alkalmazás szintén a zalai cég fejlesztése.
A most megvásárolt új rendszernek közvetlen kapcsolata lesz az elektronikus iratkezelővel, így bizonyos törzsadatokat csak egyszer kell majd rögzíteni. A beszerzéssel a hivatal megtette az első lépést az együttműködő rendszer kiépítése felé.