Új római és középkori kőtár nyílik a Balatoni Múzeumban

2014. május 30. (péntek)

Amiről a kövek mesélnek címmel új római és középkori kőtár nyílik vasárnap Keszthelyen, a Balatoni Múzeumban.

A keszthelyi múzeum kőtárát a turisztikai jellegű állandó kiállítás miatt 2008-ban lebontották, a közönség viszont hiányolta a kiállítást, és a szakmai szempontok is indokolttá tették, hogy újrafogalmazva ismét megnyissák a tárlatot a látogatók előtt – mondta el az MTI-nek az intézmény igazgatója. Havasi Bálint hozzáfűzte; az állandó kiállításon látható, hosszú évtizedek alatt összegyűjtött leletek a Balaton-felvidékről és a Kis-Balaton környékéről származnak.

A római kor emlékeit – sírköveket, oltárköveket, oszlopfőket, urnákat, szarkofágokat, épületekhez tartozó kőfaragványokat – az 1. századtól a 4. századig mutatják be. A középkori anyagok túlnyomó része épületelem; a kőfaragványok a román kortól egészen a barokk korig dokumentálják a térség építészeti stílusát.

Az igazgató szólt arról is, hogy a kiállítás címét a kőtár egyik legszebb darabja, a Zalavárról származó vízköpő ihlette.
A fejet ábrázoló római kori alkotás olyan, mintha a múltról mesélne. A kövek elmesélik azt is, hogy melyik istennek milyen jótéteményért állítottak hálából oltárt. A középkori kövek, nagy részük a zalavári templomból és a Bencés monostorból származik, a környék építészetéről árulkodnak – mondta.

A kőanyagot egy mintegy 90 négyzetméteres kiállítótérben mutatják be. Háromdimenziós rekonstrukciók segítségével monitorokon megjelenítik azokat a leleteket is, amelyek nem fértek el a kőtárban.
Minden bemutatott műtárgyhoz honlapot készítettek, a feliratokon elhelyezett QR-kód (kétdimenziós vonalkód) segítségével okos telefonokkal a látogatók további információkat kaphatnak a leletekről. Az építészeti elemeket így az épületek részeként is be tudják mutatni, a római sírköveknél olvashatóvá válik az eredeti felirat és a magyar fordítás.
A technikai eszközök segítségével ismereteket szerezhetnek a látogatók arról is, hogy honnan került elő a leletanyag. A kőtárhoz múzeumpedagógiai programok is kapcsolódnak, a foglalkozásokon például szó esik a sírköveken megjelenő római kori viseletekről is.

A kőtár létrehozásához az Emberi Erőforrások Minisztériuma pályázatán 5 millió forintot nyert el a múzeum, a fenntartó keszthelyi önkormányzat további 500 ezer forinttal támogatta a kezdeményezést.

(forrás: MTI)