Félmaraton utcai futóverseny-sorozatot keltett életre az ország három városának egy-egy szervezője. A 4RUN Félmaraton sorozat jövő tavasszal Debrecenben, Szekszárdon, majd Keszthelyen kerül megrendezésre.
A 4RUN, három város összefogásának eredményeként jött létre. A nyitánynak a cívisváros ad otthont, az I. Rotary Debrecen Félmaraton március 12-ével kerül a naptárba. A második állomás a II. Borvidék Félmaraton, melynek házigazdája május 7-én Szekszárd lesz. A fináléra a Balaton partján, a negyedik alkalommal kiírt Keszthelyi Kilométerek alkalmával kerül sor, június 5-én.
A versenyt futamonként is értékelik, a három állomás alapján pedig összetettet hirdetnek. A sorozat szolgáltatásaira jellemző többek közt az egységes, chipes időmérés. A félmaraton versenyszám mellett kiegészítő-rendezvények is várják a résztvevőket. A szervezők a vendéglátó városok mellett az ország más településeinek futóit is szeretnék megmozgatni, így számítanak a fővárosiakra is.