Az eddigi keszthelyi rendőrkapitány irányítja április 1-jétől a zalaegerszegi rendőrkapitányságot, és Keszthelyen is új vezető kerül a rendőrség élére – derül ki a Zala Megyei Rendőr-főkapitányságnak a rendőrség honlapján pénteken közzétett közleményéből.
Prok József alezredest, a keszthelyi rendőrkapitányság eddigi vezetőjét az országos rendőrfőkapitány a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének javaslata alapján nevezte ki a zalaegerszegi kapitányság élére. Ugyanettől az időponttól Horváth István alezredest, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság közterületi szolgálatának eddigi vezetőjét bízta meg a megyei főkapitány a keszthelyi rendőrség irányításával.
A személyi változásokat mindkét rendőrkapitányságon állománygyűlésen jelentették be pénteken – áll a közleményben.
A zalai rendőrség korábbi tájékoztatásai szerint Zalaegerszegen tavaly április 1-jével vonult nyugdíjba az addigi rendőrkapitány, posztját Németh Attila kapitányságvezető-helyettes töltötte be. Az újonnan kinevezett Prok József a múlt év májusától vezette a keszthelyi rendőrkapitányságot, korábban a Nemzeti Védelmi Szolgálat keretében működő Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata Igazgatóságának területi főosztályán a dél-dunántúli regionális osztályt vezette.
(forrás: MTI)