Török Zsolt MSZP-szóvivő valótlanságokat állít a keszthelyi főtérberuházást illetően; azt egyelőre nem tudni, hogy téves információk alapján nyilatkozik, vagy szándékosan akarja lejáratni a várost és beruházását. Szintén Török Zsolt állította hamisan egy korábbi nyilatkozatában, hogy Keszthely ellen vizsgálódik az unió csalás elleni hivatala – ez a kijelentése is valótlannak bizonyult.
A keszthelyi belváros-rehabilitáció I. ütemének közbeszerzéséről szólva az MSZP szóvivője azt állítja: a KR 2010 Konzorcium „megnyerte a megbízást, majd a megbízást követően szinte azonnal bejelentette, hogy növeli az eredeti büdzsét”. Ez nyilvánvalóan nem így történt, ez nem is lehetséges eljárás.
Az említett közbeszerzési kiírásra egyetlen ajánlat érkezett, mely jóval magasabb összeget tartalmazott, mint a rendelkezésre álló keret – érthető módon ezt a bírálóbizottság nem fogadta el. A megfelelő ajánlat híján eredménytelennek nyilvánított közbeszerzést a jogszabályi előírások szerint meghívásos (hirdetés nélküli) tárgyalásos eljárás követ, melyen a felek kísérletet tesznek arra, hogy közelítsék egymáshoz az álláspontjukat. Az eljárásra azon ajánlattevők kaphatnak meghívást, melyek alkalmasak a feladat elvégzésére – így került sor a KR 2010 Konzorcium meghívására.
A többfordulós eljárásban, számos árcsökkentő tárgyalás során végül sikerült elérnie a városvezetésnek, hogy a konzorcium az eredeti ajánlatánál jelentősen alacsonyabb áron végezze el a munkát; ezt követően került sor – képviselőtestületi jóváhagyással – a kivitelezői szerződés megkötésére. Valóban még így is magasabb összegről szólt a szerződés, mint amely összeg a projekt költségvetésében eredetileg be volt tervezve, de a műszaki tartalom érdemi változtatása nélkül további árcsökkentésre már nem volt mód. Az építészeti tervek és a projekt költségvetése nagyrészt 2008-ban készült el, és az azt követően kezdődő gazdasági válság, az euro-árfolyam drasztikus megugrása, az alapanyagárak emelkedése, továbbá az értékes régészeti leletek miatt szükséges részleges áttervezés gyakorlatilag tarthatatlanná tette az eredeti költségtervet.
Keszthely Város Önkormányzata a közpénzek felhasználásában minden körülmények között jogszerűen, körültekintően és takarékosan jár el, ahogyan ebben az esetben is mindent megtett annak érdekében, hogy a lehetőségekhez képest a legkedvezőbb kivitelezési árat érje el.