Évi rendes második ülését tartotta a helyi Védelmi Bizottság Keszthelyen december 10-én, ahol több napirendi pont került megtárgyalásra.
Évente két alkalommal ül össze a védelmi bizottság. Szeptemberben a sármelléki repülőtérrel kapcsolatos tevékenység került napirendre a reptéri védelmi bizottság jelenlétében, és sor került egy megállapodás előkészítésére ezzel kapcsolatban. December 10-én három napirendi pontot tárgyaltak; a téli felkészülés mellett a 2008 évi beszámolót és a következő évi költségvetést vitatták meg. A védelmi bizottság ülésén született döntésekről hozott határozatot nyolc napon belül megkapja az érintett 28 önkormányzat, s annak megfelelően tudják elkészíteni a 2008 év végi és a 2009 évi védekezési tervet.
(forrás: Keszthelyi TV www.tvkeszthely.hu)