9 milliárd forintból bővítik és fejlesztik a keszthelyi Ranolder János Római Katolikus Általános Iskolát. A Veszprémi Főegyházmegyéhez tartozó intézmény tornacsarnokot, uszodát kap és teljesen felújítják az épületet. A bővítés a Sörház területén lesz. Az érsekség megvásárolta az önkormányzattól a területet. Az ipari műemlék épületegyüttesben közösségi- és kulturális tereket hoznak létre. Az érsekség ezeket a létesítményeket a városlakók előtt is megnyitja.
A Ranolder iskola régóta küszködött a helyhiánnyal. Az épület állapota és mérete nem elégíti ki a kor pedagógiai igényeit. A szükséges infrastrukturális bővítés csak területbővítéssel lehetséges, ezért a fenntartó Veszprémi Főegyházmegye megvásárolta a Reischl-féle Sörházat.
A kormány történelmi léptékű, 300 milliárd forintos iskolafejlesztési programjának részeként kapta a támogatást az egyházmegye – jelentette be Schanda Tamás miniszterhelyettes.
„A támogatásból megújulnak az oktatási intézményben a burkolatok, a belső nyílászárók, a teljes épületgépészeti- és épületvillamossági rendszer, valamint frissül az oktatási eszközpark is és korszerűbb étkező várja majd a gyermekeket és az itt dolgozó pedagógusokat” – mondta az ITM miniszterhelyettese.
A nagy értékű beruházásnak ez egy része. A 9 milliárd forintból tornacsarnok és uszoda épül a Sörház parkoló helyén. A Sörház-projekt keretében félbehagyott ipari műemléképületben közösségi-, kulturális- és kiszolgálótereket hoznak létre, az udvarban parkoló és további szabadtéri létesítmények lesznek. Nagy Bálint polgármester a fejlesztés kapcsán úgy fogalmazott, hogy a megörökölt, komoly nehézségeket okozó Sörház-projektet sikerré tudták alakítani: „Hosszas szakmai munka előzte meg az a pillanatot, hogy eljutottunk oda, hogy érsek úrral, a kormány támogatásával megoldás születhetett ebben a kérdésben is. És az eredeti projektnél egy volumenében kilencszer nagyobb – ahogy miniszterhelyettes úr is mondat – összegszerűen kilencszer nagyobb projektet tudunk megvalósítani itt, Keszthely szívében, Keszthely belvárosában. Ami több szempontból is nagyon örvendetes nem csak a város, hanem az egész térség számára.”
Ritka, hogy ilyen fontos, stratégiai dologról lehet bejelentést tenni – mondta Manninger Jenő. A térség országgyűlési képviselője szerint az egyházi oktatásnak van tere és igény is van rá. Örömtelinek nevezte, hogy egy sikertelen projekt jóra fordult és a terület még jobban lesz hasznosítva.
„Minden olyan intézmény, ami erősödik, vonzza az oktatást, a fejlődést, a kultúrát, mindenképpen hasznos a város számára, a városközpontot erősíti, biztos vagyok benne, hogy ezek a beruházások sokféleképpen betöltik ezt a szerepet is.”- mondta Manninger Jenő.
A veszprémi érsek szerint a mostani alkalom rendkívüli és előremutató. A fejlesztés nemcsak az iskola, hanem más intézmények, sportegyesületek, a város és a térség igényeit is szem előtt tudja tartani.
Udvardy György érsek: „Ezért is tartom ezt a mostani alkalmat rendkívülinek és előremutatónak, mert nem csak egyszerűen egy oktatási intézmény fejlesztéséről van szó, nem csak kulturális terek létrehozásáról van szó, nem csak pihenésnek, kikapcsolódásnak, vagy sportnak a tereinek kialakításáról van szó, hanem itt egy – nyugodtan lehet mondani – olyan innovációról van szó, amire nyugodtan lehet mondani, hogy szükségünk van.”
A 9 milliárd forintos támogatásból 2,3 milliárd forintról már kormányhatározat született. Ebből az összegből a fejlesztési terveket és műszaki előkészítéseket is meg tudják kezdeni.
Hársfalvi Ákos – Keszthelyi TV
https://tvkeszthely.hu/hirek/8523-uszodat-es-tornacsarnokot-epitenek-a-sorhaznal