Valóra vált gyermekálmok

2018. szeptember 27. (csütörtök)

Játssz kisautó helyett igazival! Így hirdette a Magyar Közút Nonprofit Zrt. a nyílt napját, melyet minden megyében egy telephelyen rendeztek meg. A Keszthelyen és környékén élő gyermekek abban a szerencsés helyzetben voltak, hogy nem kellett lemondani az élményről, mert a közutas nyílt napon a keszthelyi mérnökségen is várták az érdeklődőket.
Egy, két kisgyerek valószínű nem is gondolt arra, hogy egyszer egy nagy gépet indíthat el gyermekként. Pedig erről az élményről nem kellett lemaradnia, mert a Magyar Közút Keszthelyi Üzemmérnökségén tartott nyílt napon mindenki mindent kipróbálhatott. Gépeket indítottak, hólapátot forgattak a gyerekek, megnézték, milyen belül az az óriás kotrógép, markoló, amiben bácsik ülnek és ők is kicsinek látszanak. Csupa újdonsággal találták szembe magukat.

„A mai napon szeretnénk, hogy a nagyközönség közelebbről ismerje meg a Magyar Közútnak a tevékenységeit. Most megmutatjuk a nagy közönségnek a gépeinket és bárki bejöhet, megnézheti közelebbről is a gépeinket, elbeszélgethet a dolgozókkal a munkánkról és a kisgyerekeknek programokat szervezünk. Felmászhatnak a gépekre, megnézhetik, hogyan működnek a gépek, hogy kedvet kapjanak majd később a munkánkhoz.”-adott tájékoztatást a helyszínen Bui Hung Manh üzemmérnökség-vezető.

Nem kellett biztatni a gyerekeket. Mindent ki szerettek volna próbálni. Valóra vált egy álmuk a nyílt napon. Nem csak testközelből csodálhatták az óriás gépeket. A 7 éves Udvari Gábor a vezetőfülkében büszkén irányította a masinát. Szereti a markolókat, azért ment el a programra anyukájával, hogy a gépóriásokra felüljön.

„Az tetszett benne, hogy forog az ülés, egyben lehet őket irányítani, hogy az első kanyart és a hátsót is lehet irányítani illetve az, hogy elég könnyen lehet irányítani őket.”-mondta a kis Gábor.

Torday Guben is még az építőjátékok, játékautók világában él. Onnan ismeri a traktorokat, markolókat. Számára nagy öröm volt, hogy testvéreivel eltölthettek a telephelyen egy egész délelőttöt. A kisfiú így látta a lehetőséget: „Azt szeretem ezekben a nagy autókban, hogy sok mindenre használhatóak, meg ezekkel késztik a házakat, utakat, és a kedvencem a markoló, és én is ilyen leszek ha felnövök.”

A szülők is érdeklődve nézték a kicsik álomautóit, gépeit. Tudták, hogy az élményről sokáig fognak otthon beszélni. Azt sem bánták, hogy gyermekeik a télire tárolt hatalmas sóhegyre felmásztak, ott csúszkáltak és önfeledten játszottak. Mert ez a nap a Magyar Közút Keszthelyi Üzemmérnökségén a gyermekeké volt.

Hegedüs Éva – Keszthelyi Televízió
http://tvkeszthely.hu/hirek/9112/valora-valt-gyermekalmok/