Vége felé jár a felújítás a Helikon Kastélymúzeumban

2015. július 27. (hétfő)

A Helikon Kastélymúzeumhoz érkezők építési és felvonulási területekkel találkoznak már régebb óta. A felújítás három területen zajlik: a kastélypark, a közművek és az épület külön beruházásnak számít. Egyelőre még kerülgetni kell az építési területeket, de várhatóan szeptemberre már szebbik arcát mutatja a kastély. A teljes végeredmény jövőre látszik majd.

A keleti, előparki területen már majdnem befejeződtek a munkák. Elvetették a pázsitfüvet, hamarosan a kandeláberek is a helyükre kerülnek.

A parkrekonstrukcióra kétszázötven, a közművek felújítására miniszterelnökségi forrásból százötvenmillió forintot fordítanak. A legnagyobb volumenű beruházás magát a kastélyt érinti, a turisztikai attrakciófejlesztés keretében több mint kétmilliárd forintot költenek erre.

Pálinkás Róbert, a Helikon Kastélymúzeum igazgatója, úgy vélekedett: a látogatók a felújítás miatti kényelmetlenségektől függetlenül jól érzik magukat és ennek érdekében a személyzet mindent elkövet. Eddig kevés panasz érkezett. A kastély nyugati oldalán található tavat és környezetét például már teljesen felújították és a munkások folyamatosan dolgoznak a többi területen is. Jövőre a Helikon Kastélymúzeum teljes pompájában várja a látogatókat.

A kastély forgalma jól alakul, ám a tavalyinál melegebb, az embereket a strandra vonzó idő megteszi hatását. Ennek ellenére három-öt százalékkal magasabb eddig a látogatottság ebben az évben.

(forrás, fotó: Keszthelyi Televízió www.tvkeszthely.hu)