Versenyre készülnek a vitorlások

2019. május 23. (csütörtök)

Megkezdődött már a vitorlásszezon a Balatonon. A kikötők is megtelnek lassan, folyamatosan érkeznek a hajók. A tavaszi munkálatokon is túl vannak nagyrészt a tulajdonosok, így most a versenyekre készülnek. A Magyar Tengeren több vitorlás megmérettetést rendeznek. A keszthelyi szervezésű Pünkösdi Regatta két hét múlva várható.
Az utolsó munkálatokkal is lassan végeznek a hajósok. A legtöbb vitorlás már készen áll arra, hogy a jó időben kimehessenek rajta a nyílt vízre. A tavaszi feladatokat már elvégezték a tulajdonosok, a köteleket is kicserélték már újakra. A Keszthelyi Yachtkikötőben 150 hajó, köztük dragonok, sporthajók, katamaránok és egyéb versenyhajók foglalnak helyet.

„A hajók már zömében 90% fölött vízen vannak. Jönnek a bérlők és egyre kezdik újraéleszteni a berozsdásodott mozdulatokat, amiket ősszel-télen ugye abbahagytak. Gyönyörűen fejlődik a kikötőnk, most már 150 körüli hajólétszámmal büszkélkedhetünk. És amivel még büszkélkedhetünk itt Keszthelyen, hogy igazából a Balatonon már alig található kikötő, nálunk azért még mindig tudunk fogadni, így hát messzebbről is jönnek bérlők, tulajdonosok”. – mondta el Ács István kikötőmester.

A kikötőmester hozzátette, a 150 hely mellett 10-12 vendéghelyet tudnak biztosítani a beérkezőknek, de egy nagyobb rendezvény kapcsán akár 200 járművet is ki tudnak kötni.

A versenyszezon is hamarosan kezdődik. Két hét múlva indul a keszthelyi szervezésű Pünkösdi Regatta.. Ez a második legnagyobb vitorlás verseny a Balatonon a Kék Szalag után. A megmérettetésre több száz hajót várnak, köztük lesz a HUN3 Bogi nevű katamarán is, mely két teljesen új vitorlával kezdte meg a felkészülést.

„Alapvetően elkezdtük a tavaszi munkálatokat, egy ilyen hajónál sosincs olyan, hogy befejeztük és vége van. Jól állunk, gőzerővel készülünk a szezonra, ugye két és fél hét múlva itt a Pünkösdi Regatta, ami itt van Keszthelyen és nekünk fokozottan leköti a figyelmünket. Még egy-két finomítás hátravan, de jól állunk én úgy érzem.” – ismertette Büki Gábor kormányos.

A vitorlások további versenyekre is készülnek. Többek között biztosan neveznek a két nagy júliusi megmérettetésre, a Fehér- és a Kékszalagra.

Lendvai Bianka – Keszthelyi TV
https://tvkeszthely.hu/hirek/6052-versenyre-keszulnek-a-vitorlasok?fbclid=IwAR2uEjS7cdzXYCrEcLBYP-FTdvWARg_vRSyKF-Fcxa5NCE3_x5kvnlERYIw