Adj vért a légimentőkkel a légimentésért! Hogy Mások is Túlélhessék…! Ezzel a szlogennel indított rendhagyó véradó kampányt a Magyarországi Légimentésért Alapítvány és Magyar Légimentő Nonprofit Kft. Az országos akciónak Keszthely is részese volt. Pénteken Festetics kastélyban várták a véradókat. Cél, hogy a vérkészítmények mind a hét légibázison – köztük Sármelléken is – minél előbb elérhetőek legyenek.
Péntek déltől a Festetics-kastély parkjában állomásozott a sármelléki mentőhelikopter. Nagy érdeklődéssel szemlélték a vendégek a járművet és hallgatták a személyzet kalauzolását.
„Már nagyon rég vártuk ezt a pillanatot, hogy beleülhessünk egy helikopterbe, merte eddig még mentőhelikopterbe még sosem ültünk bele” – nyilatkozta testvérével az oldalán Gáspár Bence.
„Ez a táska az, ami lehetővé teszi, hogy a hűtőből való kivétel után a beteghez biztonságosan eljusson a vér, tízből tízszer” – magyarázza a Magyar Légimentő Nonprofit Kft. tudományos főtanácsadója. Nagy előrelépés, hogy már mind a hét légimentő bázis helikoptere el van látva ilyen speciális hűtőtáskával. 72 órán keresztül tudják így 4 fokon tartani a vérkészítményt. A légimentők, a vérellátó szolgálat és a vöröskereszt több mint három évig dolgozott azon, hogy ezzel a szolgáltatással javítsák az ellátást. Dr. Hetzman László kifejtette: „A kórház és mondjuk a helyszíni ellátás között sokszor eltelik fél-egy óra. Hogyha a mentőhelikopterben rendelkezésre áll ez a vér és ennek a betegnek, vagy sérültnek szüksége van a vérre, akkor azt fél-egy órával előbb meg tudja kapni. Ezzel egyébként egy csomó kórfolyamat még az elején úgy befolyásolható, hogy a végkimenetel sokkal jobb legyen.”
Ahhoz, hogy ezek a táskák megteljenek két egység nulla negatív vérrel, szükség van a véradókra. Erre hívta fel a figyelmet az országos akció. Mind a hét légimentő bázis közelében szerveztek véradást. A Festetics-kastély márványtermébe számos donor érkezett.
„Első alkalommal adok vért és úgy gondolom, hogy a számos mód közül, amivel embertársainkon tudunk segíteni, ez az egyik legjobb, mert így azokon tudunk segíteni, akiknek a legnagyobb szükségük van rá” – nyilatkozta Verkman Bertalan.
A hét helyszínen zajló véradás egyben rekordkísérelt és verseny volt a bázisok között. A Magyarországi Légimentésért Alapítvány és Magyar Légimentő Nonprofit Kft. kampányában az Országos Vérellátó Szolgálat és a Vöröskereszt működött közre.
Kapcsándy Mária, a Magyar Vöröskereszt Keszthely Területi Szervezetének vezetője: „Most ezért indítottuk ezt az akciót, hogy ehhez kapcsolódóan jöjjenek új véradók is és természetesen a régi véradók is jöjjenek vért adni és evvel is bizonyítsuk azt, hogy igenis tudjuk a hét helikopterhez folyamatosan biztosítani azt a vérmennyiséget, amennyivel életeket tudunk menteni.”
Amíg a felnőttek vért adtak, a gyerekeket ugrálóvár és fanyűvő játékok várták, az asbóthos diákok légimentős- és csillámtetoválásokat készítettek, a Vajda gimnázium tanulói pedig újraélesztési bemutatót is tartottak. A véradás 18 óráig tartott, a mentőhelikopter is eddig állomásozott a kastélyparkban.
Hársfalvi Ákos – Keszthelyi TV
https://tvkeszthely.hu/hirek/8445-vert-adtak-a-legimentesert