Új védelmi intézkedések lépnek életbe vidéken, Budapesten és környékén továbbra is marad a kijárási korlátozás – jelentette be Orbán Viktor tegnap este a közösségi oldalán. Magyarország miniszterelnöke elmondta, továbbra is a főváros és környéke a legfertőzöttebb, ezért nem enyhítik itt az intézkedéseket. Elhangzott, a védekezés első szakaszának legfontosabb teendője az egészségügy felkészítése volt.
A hét elejétől újra korlátozás nélkül tarthatnak nyitva a nem élelmiszert árusító boltok is a vidéki településeken. A virágboltok esetében már péntektől eltörlik a korlátozásokat a közelgő anyák napjára tekintettel. Mindemellett kinyithatnak a kávézók és éttermek kerthelyiségei, teraszai is. Újra megnyithatják kapuikat a strandok és a szabadtéri fürdők, valamint a szabadtéri múzeumok is fogadhatnak látogatókat. Fontos szabály, hogy a 65 év feletti állampolgárok számára továbbra is érvényben van az időkorlát, így ők csak reggel 9 és 12 óra között látogathatják az üzleteket.
„A másfél méteres védőtávolság betartása és az arc eltakarása vagy maszk viselése azonban az üzletekben és a tömegközlekedésen kötelező lesz. Az idősek védett időzónájára vonatkozó intézkedéseket fenntartjuk, és idős honfitársainkat továbbra is tisztelettel arra kérem, hogy csak kellő körültekintés mellett hagyják el otthonaikat.” – mondta Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke.
Az ingyenes parkolás továbbra is érvényben marad az egész ország területén, és az iskolákra vonatkozó zárva tartást is fenntartják május végéig. A programokra vonatkozó korlátozások megmaradnak, augusztus 15-ig nem lehet megtartani az 500 főnél nagyobb rendezvényeket. A profi, amatőr és tömegsportban a sportolók számára engedélyezik az edzések megtartását és a zártkörű sporteseményeket. A magánegészségügyben feloldják a korlátozásokat, a közegészségügyben ez négy lépésben fog megtörténni. Mindemellett tesztelni fogják a kórházakból kimenő és az oda beérkező betegeket és az idősotthonok dolgozóit is. Jövő héttől lehet esküvőket, temetéseket, szentmiséket és istentiszteleteket is tartani a 1,5 méteres távolság betartása mellet. Az új szabályok hétfőtől lépnek életbe.
Regman Karola – Keszthelyi TV
https://tvkeszthely.hu/hirek/7048-videken-megszunik-a-kijarasi-korlatozas