A múltat már nem, de a jövőt még kezünkben tarthatjuk. Igaz ez a mondás a Balatonra, a régió turizmusára is – hangzott el szerdán egy keszthelyi szakmai konferencián.
A Nyugat-Balaton régió – mint márka című rendezvényen Ruzsics Ferenc, Keszthely polgármestere mondott köszöntőt. Kiemelte: törekedni kell a vendégéjszakák számának növelésére, ez ugyanis bevételt jelent a város számára. E téren a statisztika nem egyenes ívű, két éve elérték ugyan a 2000-es szintet, ám tavaly visszaesett a vendégéjszakák száma.
Úgy vélte, fontos, hogy újabb attrakciókat kínáljanak a turistáknak, s megemlítette a sármelléki repteret is. Ezzel kapcsolatosan az állami segítségben látja a megoldást. A légikikötőre szükség van, az a teljes régiót szolgálja – mondta.
Kiss László Tibor, a kistérségi iroda vezetője is az összefogásban látja a régió jövőjét. Azt hangsúlyozta, hogy a balatoni turizmust egész évessé kellene tenni, Keszthelynek és Hévíznek pedig – pontosan úgy, mint a múltban, egymást erősítve – még szorosabban együtt kellene működnie. A balaton jövőjét a fürdőzés mellett a hajózásban, a vitorlázásban, valamint a szezonon kívül is működőképes erdei turizmusban látja. Utóbbihoz kapcsolva elmondta: fontos lenne Balatongyörök és Vállus erdei összekötése. Megemelítette a kerékpározást is, a balatoni bringakörút fejlesztését és a Kis-Balaton bekapcsolását a rendszerbe.
A régió szálláshelyeinek hiányáról beszélt Tar László, a Nyugat-balatoni Turisztikai Iroda Nonprofit Kft. vezetője. Szerinte ha a közeljövőben nem lesznek megfelelő szálláshelyek, a térség parkolópályára áll, a szerepe inkább kirándulóhely-szerűvé válik. Ezt meg kell előzni. A konferencián Bubla Zoltán, a Keszthelyi Turisztikai Egyesület elnöke a civil szervezetek lehetőségeiről beszélt, majd a nyugat-balatoni régió arculatának, imázsának fejlesztéséről esett szó. Elhangzott: újszerű ötletekkel még ismertebbé, kedveltebbé lehet tenni a térséget a bel- és külföldi turisták számára.
(forrás: Zalai Hírlap)