Tizenhetedik alkalommal ünnepelhetjük Keszthelyen a balatoni borvidék és a környék borait július 29. és augusztus 2. között.
1993-ban a rendezvény ötletgazdái úgy gondolták, hogy a zalai boroknak és gazdáknak lehetőséget kell teremteni arra, hogy megmutathassák, milyen kiváló borai vannak ennek a vidéknek. Idén tizennégy borház kínálja a nemes nedűt a Balaton-part árnyas fái alatt. A borosgazdákból, szakmai vezetőkből és szervezőkből álló grémium folyamatosan ügyel a rendezvény szakmai színvonalára, a kínálásra kerülő borok minőségére. A borkóstoláshoz természetesen a zalai ízek, gasztronómiai különlegességek is hozzátartoznak, ezekből is széles lesz a választék. A hagyományoknak megfelelően a borutca mellett, a part másik sétányán kézműves kirakodóvásár egészíti ki a fesztivált.
Ahogy az már megszokott, borkóstolóval egybekötött felvonulással indul a rendezvény július 29-én 18 órakor a város főteréről – borlovagrendek, borhölgyek, fúvószenekar, néptáncosok, lovashuszárok és természetesen a közönség részvételével. A borünnep vasárnapig minden nap színes programokat kínál az érdeklődőknek a Balaton-parton: a legkisebbeket játszóház és gyermekszínház, a nagyobbakat koncertek és utcabál várja. A nyitónap folklór-szerda néptáncegyüttesek fellépésével, este Makám koncerttel. A jazz-csütörtökön a Keszthelyi Jazz Műhely és a Budapest Ragtime Band koncertje szórakoztatja a közönséget. Ezt világzenei péntek és szombat követi, a Club Era és a Besh o droM zenekar, valamint a keszthelyi Boombatucada együttes és a Várady Roma Café fellépésével. A blues-vasárnapon bemutatkozik az Anonymous Blues Channel és a PMD Blues Band.
Mindenkit szeretettel várunk július 29-étől öt napon keresztül a Balaton-parti borutcában. Legyen a vendégünk, ünnepeljük együtt a jó borokat Keszthelyen!
Részletes program: itt