XXXVI. Nemzetközi Sakkverseny

2017. augusztus 24. (csütörtök)

Ennyi nevező még soha nem volt

Megkezdődött a XXXVI. Nemzetközi Sakkverseny. A Dr. Hévízi László nevét is viselő viadalon idén rekordszámú nevező hajol a táblák fölé. A VSZK-ban rendezett középszintű versenynek nincs nagy favoritja, a kiegyenlített, fiatal tehetségekkel megtűzdelt mezőnyből bárki győzhet.
Több mint 100 sakkozó jelenlétében nyitották meg a XXXVI. Nemzetközi Sakkversenyt. A neves keszthelyi viadalra számos visszatérő és újdonsült versenyző is érkezett – mondta el a főszervező Szalai István.

„Ami külön örvendetes, hogy rekordnevezés van, mert 107 főről tudok pillanatnyilag, ennyi nevező még soha nem volt. És most kellett még bevinni asztalokat, készleteket, szerencsére készültünk belőle, annyira nem ért minket váratlanul ez a kellemes esemény. De nagyon örülök, hiszen sok embert érint ez a verseny, ugyanúgy mint tavaly, öt országból eljöttek a versenyzők.” – nyilatkozta a főszervező.

Süket Ferenc már közel tíz éve visszatérő versenyzője a viadalnak. Nem véletlen, hiszen a hazai pálya előnyét élvező Spartacus színeiben sakkozik a lenti férfi. Azt mondja, pontszámai és a realitás alapján a középmezőnybe végezhet:

„A mezőny szokásoson masszív, erős. Nem nemzetközi nagymesterek játszanak általában, hanem a középmezőny, de nagyon erős versenyzők vannak, tehát masszív, erős ez a verseny évek…sőt évtizedek óta.”

Vele együtt a Spartacus 22 sportolója vesz részt a versenyen. Számukra a csapatbajnokságra ez egy nagyon jó felkészülés. A keszthelyi verseny nagy erénye, hogy megszakítás nélkül, immár harminchatodik alkalommal tudják megrendezni. Sokak számára ez a középszintű verseny nagyon jó fejlődési lehetőség. Nagy favoritja ugyanakkor nincs a viadalnak, mutatott rá Horváth Tamás, a Magyar Sakkszövetség alelnöke:

„Ez egy nehéz kérdés, mert olyan aki egyértelműen kilóg – ugye a sakkban az élőpontok, meg a címek alapján szoktak rangsorolni – na most olyan nincs aki egyértelműen azt lehetne mondani, hogy biztos ő nyeri, de olyan egyébként is ritkán van a sportba. De itt van egy pár olyan fiatal, aki tudom, hogy nagyon nagy lendülettel tanul, készül edzővel, tehát nem lehet kiszámítani, mert bármelyik fiatal befuthat a nálánál rangosabb nemzetközi címviselők elé is.”

A kilenc fordulós, svájci rendszerű verseny egy héten át, augusztus 28-ig tart.

Forrás:
Hársfalvi Ákos – Keszthelyi TV
http://tvkeszthely.hu/hirek/8173/ennyi-nevezo-meg-soha-nem-volt/