Egy hete vehették birtokba a közlekedők a Rezi úti körforgalmat. A csomópont átalakítási projektje hivatalosan november 25-én zárul, de október végén minden korlátozást feloldottak. A 71-es főút Rezi úti kereszteződésénél egy szakaszon megújították az útburkolatot és kerékpárutat is építettek. A körforgalom létrejöttével a térségben élők régi álma vált valóra.
Már a 71-es út Keszthelyt elkerülő szakaszának megépítésekor felmerült az igény, hogy körforgalmat kellene létesíteni a Rezi úti csomópontnál. Az építkezés évekig váratott magára, ugyanis számos engedélyt és anyagi forrást is biztosítani kellett hozzá. Sokak örömére idén májusban megkezdődött a körforgalom kialakítása, ami hónapokon keresztül teljes vagy részleges forgalomkorlátozással járt. Ennek következtében megszaporodtak a járművek a Hévízi úton és a Tomaji soron is. Október 22-én azonban minden korlátozást feloldottak, jelenleg tesztüzemben működik a csomópont.
„Mind a keszthelyi emberek, mind pedig a keszthelyi elkerülő utat használók és a Cserszegtomajra, illetve Rezibe közlekedők, napi szinten ingázóknak is nagyon fontos azt gondolom, hiszen sokkal biztonságosabbá válik ez a csomópont. Örülünk annak, hogy az idei évben, még a téli időszak beállta előtt, lényegében határidőben el tudott készülni maga a kereszteződés, illetve a körforgalom. Azért fontos tudni róla, illetve kiemelni azt, hogy ebben a hónapban, tehát múlt héten lett megnyitva és november 25-ig most a tesztidőszak vagy a próbaidőszak van, és ezt követően fognak lekerülni a különböző forgalomkorlátozó táblák is majd.” – mondta Nagy Bálint, Keszthely polgármestere.
A csomópont nettó 340 millió forintos beruházással épült meg. A munkálatok során nem csak körforgalmat alakítottak ki, hanem új aszfaltréteget kapott a 71-es főút 348 méteren és a Rezi út 250 méteren. Emellett közvilágítást is kiépítettek, ami jelentősen szolgálja a balesetek elkerülését. Jelenleg a műszaki átadás-átvétel zajlik, ez legkésőbb november 25-én zárul. Ezt követően a forgalomba helyezési eljárás veszi kezdetét, ezek azonban a közlekedést nem befolyásolják, további forgalmi korlátozásokra nem kell számítani.
„Van azonban néhány olyan apróbb munka, ami a forgalmat, illetve magát ezeket az eljárásokat nem zavarja. A körforgalom közepében most növénytelepítési és tereprendezési munkák vannak még addig, amíg a fagy ezt engedi. A növénytelepítés során körülbelül 1200 cserjét telepítenek, illetve fenyőmulcsot telepít majd a vállalkozó. Az a cél, hogy ne csak biztonságos legyen, hanem vizuálisan is egy megfelelő, környezetbe illő körforgalmat kapjanak majd vissza tavasszal a közlekedők. Addigra várható, hogy az elültetett növényzet kivirágzik, illetve kizöldül.” – tájékoztatott Kiss Boglárka, a NIF Zrt. sajtószóvivője.
Mivel a kerékpáros forgalom is jelentős az útszakaszon, ezért a NIF Zrt. fizikailag elválasztott, 181 méter hosszú bicikliutat is épített. Ezt a Magyar Közút és Keszthely önkormányzata is kérte a vállalattól. A két keréken közlekedők áthaladását messziről is jól látható útburkolati jelek is biztosítják. A NIF Zrt. bízik benne, hogy az elkészült csomópont hozzájárul a közlekedés biztonságához.
Regman Karola – Keszthelyi TV